Tekintsünk a múltba egy kicsit, miért is volt sokáig a műtrágya, mint tápanyag-utánpótlás elegendő?
Régebben nagyon sok volt az állatállomány és ennek köszönhetően a szerves trágya is ez nem volt más már akkor, sem mint baktériumtrágyázás hisz sok milliárdszámú baktériumot juttatunk vissza a termőföldbe.
Ennek köszönhetően nagy volt a talajélet, vagyis megfelelő számban voltak mikroorganizmusok: (szabad szemmel nem látható élőlények) a termőföldekben.
Így az anno elkezdődő intenzív növénytermesztéssel egyidejűleg megjelent ipari tápsókat,(műtrágyákat), a magas számban lévő mikroorganizmusok megfelelően tudták hasznosítani, majd a növény számára tápanyagként szolgáltak.
Sajnos ez mára már nem mondható el!
Mivel az intenzív műtrágyázásnak köszönhetően talajaink elszegényedtek, vagyis radikálisan (nagymértékben) lecsökkent a mikroorganizmusok száma a termőföldekben!
Éppen ezért hiába a nagyobb műtrágya dózis folyamatosan csökkennek a termésátlagok, és termőföldjeink savanyodásnak indultak, aminek eredményeként nagymértékben lecsökkent a kedvező baktériumok száma, és ezáltal a talaj tápanyag szolgáltató képessége. Valamint megnövekedett a káros nehézfémsók felvétele.
A fentiekből egyértelműen kiderül, vissza kell állítanunk az optimális (lehető legjobb) talajéletet, vagyis a megfelelő számú mikroorganizmust!
Napjaink mezőgazdaságával szemben támasztott egyik legfontosabb követelmény a kemikáliák mennyiségének csökkentése. Ez nem csupán a növényvédő szerek felhasználásának csökkentését jelenti, hanem a műtrágya felhasználás mérséklését is.
A talaj, a növény és a talajlakó mikroorganizmusok között szoros kapcsolat van. A rendszer egyes elemei dinamikusan kapcsolódnak egymáshoz, kölcsönösen meghatározva az életfolyamatok aktivitását és részben a talaj fizikai állapotát is.
Általános a kutatók azon véleménye, hogy a talajok mikroorganizmusokkal való injektálása fokozott figyelmet kell, hogy kapjon. Érveik mögé gazdasági, ökológiai és környezetvédelmi érvek tömegét sorakoztatják fel.
Bizonyított, hogy a gyökerek a megtermelt szervesanyag jelentős részét, egyes mérések szerint, akár 35%-át is kiválasztják a rizoszférába (híd a növény és a talaj között). A kiválsztott szerves anyagok zöme szerves sav, főként almasav, illetve citromsav. A kiválasztott savak feladata a talaj nehezen oldódó tápanyagainak oldhatóvá, ezzel együtt a növényszámára felvehetővé tétele. A kiválasztott szerves anyag mennyiségét az általános talajviszonyok, így a talajélet határozza meg. Aktív talajélet esetén a mikroorganizmusok savkiválasztása is jelentős, ami tehermentesíti a kultúrnövényt. Az aktív talajélet esetén mért termésgyarapodás oka, hogy a növénynek kevesebb szerves anyagot kell a környezetbe juttatnia a tápanyagfelvétele érdekében.
A talajlakó mikroorganizmusok sűrűsége gyökerek közelében sokkal nagyobb, mint attól távolabb. Ez mindenképpen a kölcsönös egymásrautaltságot bizonyítja. Egy gyökér szakaszon belül is jelentős eltérések vannak, a csúcsi rész körül koncentrálódik a mikroorganizmusok többsége, annak okán, hogy bármely gyökér 1,5-2,0 cm-es csúcsi része az, amely a szerves anyagok többségét kiválasztja. A mikroorganizmusok a növény, ezen belül a gyökérzet növekedését több úton befolyásolják.
A legtöbb növénynövekedés-elősegítő baktériumnak jelentős a hormon termelése. Ez fokozza a gyökér tömegét, ezzel növeli a növény szárazság tűrését, de javítja a növény tápanyagellátását is azáltal, hogy a nagyobb gyökérzet jobban képes feltárni a talaj tápanyagkészletét.
Meg kell, hogy értse a mai kor termelője a baktériumtrágyázást, nem, mint konkurenciát kell tekinteni, nem a műtrágya ellen kampányol, éppen ezért nem is szabad vele összehasonlítani, hisz a műtrágya baktériumtrágya nélkül csak félkarú óriás!
Ha építkezünk, ugye nem a tetőtől kezdjük építeni a házat, hisz ha nincsenek meg az alapok, akkor, a műtrágyát hiába szórjuk ki, nagy része kimosódik a termőföldjeinkből, és nem lesz belőle tápanyag, mivel nincsenek ott azok a parányi kis szabad szemmel nem látható élőlények, amelyek hasznosítani tudnák.
A baktérium trágya a háznak az alapja a fenti hasonlattal élve!
A természettel büntetlenül játszani nem lehet, a megfelelő számú mikroorganizmus nélkül, nem képes a műtrágya sem hasznosulni, éppen ezért tisztelt termelő, Önnek is erről kell gondoskodnia legelőször!
Műtrágya
Phylazonit