A Phylazonit is segítette a vörös iszap katasztrófa következtében károsodott talajok regenerálódását

5 évvel ezelőtt, 2010. október 4-én 12.10-kor a MAL Zrt. Ajkai Timföldgyár X. vörösiszap tározójának gátja átszakadt és szörnyű katasztrófát okozott. A tározóból több, mint 1 millió köbméter mérgező iszap zúdult ki és közel 1000 hektár szántóterületet is beborított. A tragédia következtében 10 ember veszítette el az életét és közel háromszázan megsérültek. Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen nagyon jelentős anyagi kár keletkezett, hiszen több száz lakóház és középület vált használhatatlanná és családok százai veszítették el az értékeiket. Az elöntött földeken természetesen minden termés elveszett és mivel a vörösiszap a Torna patakba, majd onnan a Marcalba is bekerült azok teljes élővilágát is elpusztította. Az erősen lúgos kémhatású iszap olyan súlyos kárt tett a természetben, hogy a például a Torna patakban még élő baktériumsejtet sem sikerült találni.